(S3) Elite CANADA - Ádi, Gonosz, Enosz

2021.02.10

Pódiuminterjú Kanada (Ádi, Gonosz, Enosz)

Ádivettel az összes Főfutamon nyert idén, ez zsinórban a negyedik győzelmét jelenti. A fantasztikusan teljesítő fiatal pilóta viszont először zárt időmérőedzést úgy, hogy nem az ő neve mellett szerepelt a leggyorsabb kör. A hasonlóan pokoli tempót diktáló csapattárs, Loadmaxx viszont csak a 10. lett, miután nem sikerült érvényes kört összeraknia a Q3-ban..

Maxi hibázott, Ádi pedig nem tudta ezt kihasználni hiszen Vortex (Ferrari) nyerte meg az időmérőt, ezzel ezidáig ő az egyetlen, aki képest volt legyőzni Ádit egy körön.

Maga a futam simán indult, viszont Vortex elbukta a rajtnál a vezető helyét, de tempóban erősebbnek tűnt, mint Ádi és az egész futamon 1 mp-en belül követte őt. Ezután viszont jött a dráma. Féltávnál a második szektor DRS zónájában utolérték HunDanit (Racing Point), aki elegánsan elengedte őket. Sajnos túl elegáns volt és emiatt a füvön haladva egy szalagkorlát megnyitásnak neki ment, ami azonnal befordította őt a pályára éppen Vortex elé akinek esélye sem volt elkerülni az ütközést így kiesett.

A futam egyértelmű esélyese így Ádi lett, aki meg is nyerte a Kanadai Főfutamot. Mögötte a stabil és kiegyensúlyozott tempót diktáló Gonosz (Alfa Romeo) ért be míg a dobogó legalsó fokára Enosz (Mercedes) állt fel, aki az utolsó körökben óriásit csatázott Loadmaxxel.

Jöjjön a regnáló bajnok interjúja a Kanadai futamokról.

"Az időmérőn sajnos nem tudtam összerakni a kört, de sikerült megszereznem a második helyet. A futamon sikerült megelőznöm Vortexet már az első kanyarokban. Ezután körökön keresztül csatáztunk, de sajnos az egyik lekörözött nekiütközött és így kiesett Vortex a versenyből. Végül sikerült megnyerni a futamot, aminek nagyon örültem. A Káoszfutamon az Enosszal való összeérésemnél nem kellett volna megpróbálnom ott az előzést, meg is pördültem. Ezután leszegtem a fejem és mentem Enosz után és az utolsó kör utolsó kanyarjában sikerült őt megelőzni. Összességében elégedett vagyok és Ausztráliára koncentrálok amely az egyik legjobb pályám és itt nyertem meg a bajnokságot a Season2-ben. "

Gonosz rendkívül jól halászik a zavarosban. Könyörtelenül kihasználja ellenfelei hibáit, ennek is köszönhető az összetettbeli 3. helye jelenleg.

"Kanada a kedvenc pályáim közé tartozik. Az időmérőn a Q3-ban az eddigi legjobb időt sikerült futni, viszont így is csak a 6. helyre volt elég, lett volna jobb is 3-4 tizeddel, de sajnos az utolsó kanyarban elvette. A rajtot jól kaptam el, az első pár körben próbáltam az élmezőnnyel menni, aztán inkább a gumikat óvtam és vártam az esőt. Végül a második helyen értem célba. A Káoszfutamon 4. helyen végeztem, azonban a sok büntetés miatt végül csak a 6. lettem."

Összességében elégedett vagy?

"Majd akkor leszek elégedett ha mind a Fő- mind a Káoszfutamot megnyerem."

Mit vársz magadtól Ausztráliaban?

"Nem sokat, pontszerző helyezést. Nem erősségem az Ausztrál pálya."

Mi a célod a szezon végére?

"Mindenképpen az első háromban lenni, egyénileg és csapatban is."

Akárcsak a szezonnyitó Mexikói futamon, Ádi és Gonosz után Enosz léphetett fel a dobogóra, ezzel Gonoszhoz hasonlóan második pódiumát szerezte a szezonban.

"A Q1 és Q2-ben egy szuper biztonsági kört mentem, hogy ne törjön az autó és ne legyen gond. Ennek ellenére a Q2-ben 2 gumit kellet használnom, mert az elején az első gumival neki mentem a bajnokok falának így már nem tudtam olyan jó kört menni. A Q3-ban elsőnek használt gumikon mentem ki, amivel nem is lett valami elképesztő kör futva, de utána a friss gumival már sokkal jobb kört sikerült autóznom és a végen kicsit biztosra akartam menni, ezért nem olyan bátrán mentem át az utolsó sikánon és 1 tizeddel elmaradtam Vortex Ferrarijától. Ádi meg bejött közénk így a 3. helyről bizakodva vártam a futamot. Minden jól is ment, de egyszer elnéztem és ilyen apró hiba is elég volt, hogy letörjem a szárnyam. Mentem a boxba és utána már sokkal kisebb kedvvel és bizalommal versenyeztem, úgy voltam vele, hogy majd a Káoszon. Aztán alakultak a dolgok és végül a 3. helyen tálaltam magam. Elkezdett esni az eső, ami szerintem nekem jól jött, előttem Gonosz volt, tudtam, hogy gyorsabb mint én esőben, ezért inkább Loadmaxxre kezdtem el figyelni. Utol is ért engem, de sikerült egy remek csata közben megvédenem a 3. helyet, így a dobogóra állhattam. A Káoszt egy remek rajttal indítottam és egy darabig úgy tűnt, hogy a büntetések miatt meg is fogom nyerni. Majd ismét egy apró figyelmetlenség és letört a szárnyamból egy darab így lassultam. Gonosz sok büntetése miatt mögém került Ádi viszont az utolsó egyenesbe meg tudott előzni így övé lett a dobogó, de elégedett vagyok a hétvégével, mert rengeteg pontot tudtam gyűjteni."

4 futam után ki lehet jelenteni Ádi dominál, de a Season 2-ben Enosz is így kezdett és mégsem sikerült neki megnyerni a bajnokságot.

Az üldözők mögötte nagyon szorosan állnak és akinek jobban kijön a taktika az könnyen Ádi mögött fogja találni magát.

Nem dőlhetnek hátra a srácok hiszen már javában készülnek az 5. fordulóra, amely Ausztráliában lesz megtartva a kenguruk hazájában. Szombaton kezdődik az Assist liga futama 19:00-kor, vasárnap pedig az Elite pilóták állnak rajthoz 18:00-kor. Mindenképp tarts velünk ezekben az időpontokban hivatalos YouTube csatornánkon.

Hajrá TRUST Hajrá fiúk! ❤️

Szécsi Árpád