(S3) Elite - Loadmax, Vortex, Gonosz

2021.02.24

Megszakadt Ádi (Williams) óriási sorozata. Loadmaxx (Williams) győzött Franciaországban mögötte érkezett Vortex (Ferrari) a dobogó alsó fokára pedig Gonosz (Alfa Romeo) állhatott fel. Enosz szerezte meg a pole pozíciót Ádi és Maxi előtt. Izgalmas rajtra számíthattak a nézők hiszen egy remek hosszú egyenes következett a 2. szektorban mely végén a sikánban baleset is történt. Enosz (Mercedes) és Ádi első körös balesetét a versenybíróság versenybalesetnek nyilvánította.

Loadmaxx először győzött Főfutamon a ligában. Nagy harc folyik közte és csapattársa között a bajnokságban. Most Maxi tudott profitálni és mellé állt a szerencse.

"Az időmérőn egy elég nagy hibát vétettem az első körömön így sajnos csak a 3. rajtkockát tudtam megszerezni. A rajtnál már tudtam nekem kell okosnak lennem és őszintén éreztem, hogy összeakad majd Ádi és Enosz és ez be is következett. Onnan pedig egészen a 20. körig tökéletesen sikerült menedzselni a futamot, de hibáztam és ezt Vortex ki is használta. A kontaktról abban a pillanatban nagyon egyértelműen azt gondoltam, hogy én hibáztam. Visszanézve a dolog nem ilyen egyértelmű szerintem, de ha nem is lesz büntetés a végén akkor is nagyon sajnálom, hogy kontakt volt Vortex-szel, ha valaki ő megérdemli a tiszta versenyzést és akár a győzelmet is. A Káoszfutam hű volt a nevéhez és eléggé kaotikusan sikerült. Egy játékhiba miatt megsérült a szárnyam és a boxutcában a csapat lecserélte azt, ekkorra már elég feszült lettem hiszen bennem volt még a Főfutamos eset is ráadásul ez a szárnycsere végleg kivett a dobogóért folyó küzdelemből. Volt egy saját hibám is, mert megforogtam ezen kívül egyébként élveztem és végül nem jön rosszul az a kevés pont amit összeszedtem." -fejezte be gondolatait első győzelme után Maxi, akti azóta a versenybíróság 2 büntetőponttal büntetett a Vortexxel való incidenséért.

Vortex egyértelműen a legjobban halászik a zavarosban a Season3-ban. Kihasználja riválisai hibáit és talán már túlteljesít magán. Önhibáján kívül esett ki Mexikóban is és Kanadában is. Ez a 2 kiesés ha nem lenne valószínűleg Maxi nyakában lihegne a pontversenyt tekintve, de tudjuk az autósportban nincsen ha.

"Az időmérő viccesen sikerült. Tudtuk, hogy jön az eső, és hogy csak egy próbálkozásunk lesz. Természetesen szűkre is vágtam az egyik kanyart, ami miatt érvénytelen lett a köröm, el is vettem gyorsan a gázt, hogy megspóroljak annyi üzemanyagot, hogy legyen még egy próbálkozásom. Jó kör volt, talán pole is lehetett volna, de az utolsó kanyar kijáraton elfogyott a buli, így 230-cal értem be. Ahhoz képest 6. lettem, ami végülis a körülményekhez képest rendben van. Az első körben Ádi és Enosz elhullott, végül ketten maradtunk Loadmaxxal. Kiautóztam magamból a maximumot, nem tudtam gyorsabb lenni Loadmaxxnál. Aztán hibázott és meg tudtam támadni, végül kifékezett, de annyival még mellette voltam, hogy én nem tudtam hova tűnni, így rám csukta az ajtót. Sajnáltam, de a realitás a második hely volt és mivel nem is törtem és pozíciót se veszítettem, így nem rágódtam rajta sokáig. Őszintén gratulálok Loadmaxx első futamgyőzelméhez. A Káoszfutam jó bulinak indult, aztán Fekete Laci kiállt Enosz elől, hogy elengedje. Valószínűleg gyorsan reagált és nem gondolta végig a manővert, velem és Gonosszal már nem számolt pedig közvetlenül Enosz mögött jöttünk. Tört a szárnyam, bár nem annyira, hogy muszáj legyen kimenjek újért, de a tempómon meglátszott. Talán a második helyért mehettem volna, de ez most így sikerült. Gratulálok csapattársamnak Lambonak is, aki remekül helyt állt, és a tavalyi HELIGO kupa részvevői közül a legerősebb tempóval rendelkezett. Ezt kell átmenteni a következő fordulókra, és elkerülni a pályavágásokat."

Gonosz Vortexhez hasonlóan ott van mindig az élmezőnyben és rendszerint konzisztens és hibátlan versenyeket produkál. A Season1 bajnoka régi önmagát kezdi csillogtatni és csak idő kérdése mikor érhet oda a futam győzelemért folytatott csatába.

"Nem igazán ismertem ezt a pályát vonal nélkül, gyakorolni nem volt időm, így kb. 2 órás felkészülés előzte meg a versenyt. Ennek köszönhetően kb. az összes gyorskörömön belehibáztam, de végül sikerült a 4. helyre kvalifikálni magam. A rajtot jól kaptam el, Enosz és Ádi balesetét követően már a 2. helyen álltam egészen a következő két kanyarig, ezután Vortex megelőzött. Hamar rájöttem, hogy nem tudom velük tartani a tempót, így spórolósra vettem a figurát és a verseny további részét próbáltam hibamentesen teljesíteni és a 3. helyen behozni az autót. Zolival verseny elején megbeszéljük a szokásos taktikát. Engem kifejezetten zavar, ha valaki vezetés közben beszél hozzám és úgy gondolom Zolit is, így egész verseny alatt próbáljuk a kommunikációt a minimálisra csökkenteni - természetesen a fontos információkat megosztjuk egymással - és a vezetésre koncentrálunk, nem kizökkenteni a másikat a ritmusból. Úgy gondolom, hogy az Alfa elsődleges célja a konstruktőri bajnokság 2. helye. A következő pálya Szocsi, halál unalmas pálya."

Gratulálok a dobogós pilótáknak. Mindhárom pilóta elégedett lehet az elért pozíciójával kapcsolatban. Közelebb tudtak kerülni Ádihoz, ami a bajnokság szempontjából jó előjel. Következő pálya egy utcai, de kevésbé szűk és nagyon gyors pálya lesz. Oroszországba mennek a Trust Liga pilótái. Season2-ben egy izgalmas futamot láthattak a nézők ahol a top10-ből szinte bárki a dobogóra érhetett volna az eső és változó körülmények miatt. Bizakodva várom a hasonlóan jó futamot, de a fiúk szerencsénkre rendre izgalmas versenyeket produkálnak a számunkra.

Szombaton Assist liga 19:00-kor, míg vasárnap Elite liga 18:00-kor. Tarts velünk és szurkolj velem együtt a pilótáknak. Nézd vissza korábbi futamainkat, csekkold Facebook oldalunk és weboldalunkat ahol telis tele vagyunk érdekesebbnél érdekesebb információkkal.

Szécsi Árpád