KÍNA utózöngéi

Lecsaptak a versenybírók és ezúttal sem úszta meg a mezőny büntetés nélkül.

Az időmérő edzés harmadik szakaszában Loadmaxx (Williams) foglalta el lassú tempóban az ideális ívet Zoli (Haas) elől a hosszú egyenes végi féktávon. Az eset súlyosságát jól bizonyítja, hogy hatalmas tempó különbség volt a két autó között. Ugyan a Haas versenyzője összetörte az autót, ezt nem vették figyelembe a bírák, mivel elkerülhetőnek ítélték.

"Éppen a levezető körömön voltam és a Haas nem látszik a térképen így nem vettem észre hogy Zoli gyorskörön jön mögöttem. Abszolút megérdemlem a megtorlást hiszen 100%ban az én hibám volt, sajnáltam az esetet." - nyilatkozott Loadmaxx az incidensről.

Loadmaxx 2 büntetőpontot kapott, így összesen már 5 büntetőpont szerepel a neve mellett az első 2 versenye után.

A második eset a Káoszfutam tizedik körében történt, ugyanabban a kanyarban, mint az előbbi incidens, csak a visszafordító kijáratán. Billy és Ádivettel csatázott, amikor Ádi egy nagyon határozott mozdulattal tessékelte arrébb Billyt. Az esetnél a szándékosságot is vizsgálták a bírák az autó mozgása miatt, azonban az eredmény, hogy Ádi túl nagy gázt adott és kitört az autója. Ugyan Ádi megfogta az autót, de Billy szárnya megtört. Az esetért Ádit 3 másodperces büntetéssel súlytották, ami nem érinte hátrányosan a Racing Point ultragyors versenyzőjét, mivel egy későbbi, versenybalesetnek ítélt incidens miatt feladni kényszerült a futamot. Az időbüntetésen túl 2 büntetőpontot is kapott, így összesen 4-et számlál.

BéeL