Interjú rovat

2020.02.21

PoriCivic: "Kakaskodás helyett begurultam, így megtartva a bajnoki esélyeimet!" 

Porival beszélgettünk, szóba került a múlt szezon, de persze az előttünk lévő sem maradhatott ki. Pori tökéletes példája az elszántságnak és es a beletett energia megtérülésének. Az újonc olvasóink számára igazi példa, Pori nem rég kezdte a kormánnyal való versenyzést.

"A bajnoki cím eléréséhez nagyban hozzájárult, hogy kontrollerről sikerült jó ütemben váltanom a kormányra, de persze a rengeteg gyakorlás, valamint szerencse is kellett. 

Pori elképesztő, 44.000 km-t vezetett a múlt évben, ami a gyorsaságon túl egyéb előnyökkel is jár. "Amire igazán büszke vagyok a múlt szezonnal kapcsolatban, hogy az összes futamon célba értem!" - mondta Pori régebben, de persze nehézség is akadt bőven.


Pori a bajnoki trófeákkal...

"A legnagyobb kihívás a gyors pilóták voltak. Természetesen a kétszeres bajnok, barátom Zoli, de Biró Robi és legfőképp az idény végén komoly ütemben felzárkózó Zserbó kolléga is erőszeretettel nehezítette meg a dolgomat!"

Arra a kérdésre, hogy mire volt szüksége a bajnoki címre, Pori felkészült választ adott:

"Gyakorlatilag az egész szezonon át végig vezettem a tabellát, nem erőltettem túl. Ha valamelyik riválisom gyorsabbnak bizonyult nálam, akkor kakaskodás helyett inkább csak begurultam, persze kevesebb pontért, de megtartva a bajnoki esélyemet!" 

Felmerülhet, idén milyen kihívások várnak majd a Renault bajnokára? Úgy véli nem lesz könnyű dolga...

"A következő idényre természetesen a két bajnoki címmel rendelkező Zoli haver az első számú rivális, de azt hiszem, mondhatom Gonosz, Vortex vagy Sanyi nevét is. Remélem nívós, és"fairplay" versenyeket fogunk futni!

Kíváncsian várjuk hány szereplős lesz idén a bajnoki címért folytatott küzdelem, Porin nem fog múlni ez biztos. A Renault színeiben Soska lesz Pori segítségére a konstruktőri versenyben. Ezúton is sok sikert kívánunk Nektek!


Vortext