Billy4Boo

2020.11.29

A Mclaren pilótai a legtökösebbek a Trust mezőnyében. Billy és Sanci szezon közben váltottak át kormányra ami már önmagában nagy kihívás, de amit ők tettek az egyedüli a mezőnyben. A váltás mellé minden assistot ki is kapcsoltak. Sokan váltottak át az elite beállításokra ami annyit takar, hogy semmilyen segítséget nem kapnak a játéktól, viszont ők eddig is kormánnyal mentek. Billy a season 1 végén csatlakozott a mezőnyhöz, mint tartalékos versenyző. A Season2-ben viszont már állandó pilóta lett a sikeres selejtezőjének köszönhetőem. A bajnokság egyik meglepetés pilótája lett hiszen rendkívül gyorsan felvette a ritmust. A bajnokságban jelenleg 8. helyen áll 96 ponttal. Billyvel sokat beszélgettem az elmúlt időszakban a Williams és McLaren csatáját illetően a konstruktőrin 6. helyről. Most jöjjön maga a pilóta Billy.

Szerk: Miért döntöttél a kormányra váltás mellett, mik a tapasztalataid eddig és milyen kormányt használsz?

Billy: Mivel jövő szezonban ki kell kapcsolni a vonalat és ez a szezon nem hoz olyan eredményt pontilag ezért volt a váltás, T-150-es, elég nehéz a betanulás és még nem látom a végét.

Szerk: Melyik assist elhagyása jelenti a legnagyobb kihívást?

Billy: A legnehezebb assist az a vonal de az nagyon. (nevet)

Szerk: Milyen volt számodra a hétvégi futam?

Billy: Unalmas hisz utolsó helyről indultam és már csak akkor találkoztam velük amikor kört adtak.

Szerk: Kitől/kiktől kapod a legtöbb segítséget?

Billy: Sanci (Mclaren) Vortex (Ferrari) rengeteget segít nekem.

Szerk: Williams vs Mclaren csatát hogyan látod idén?

Billy: Nem igazán követem ki hogyan áll pontilag azt se tudom hányadik a Meclaren főleg most hogy esélyem sincs pontot szerezni.

Szerk: Mit gondolsz bent maradsz a Top10-ben?

Billy: Szerintem nem mert gyorsan utólérnek a fiúk és mivel pontot nem szerzek igy már beleszólásom nincs.

Sok sikert kívánok Billynek a hátralevő futamokra.

Szeretnéd látni hogyan fejlődik Billy? Nincs semmi dolgod, csak vasárnapon ként nézni az előadásokat a fuatmokról. Hétvégén Kanada látogat a mezőny nézd velünk együtt a futamot amelynek a közvetítése 18:30 perckor kezdődik a LvL Up hivatalos Facebook oldalán.

Szécsi Árpád