AUSTRIA - Zoli, Pori, Tunyo

2020.05.07

Szoros küzdelmet hozott a Top liga kilencedik fordulója, amelyet az ausztriai Red Bull ringen rendeztek meg.

Az első helyen Zolit intették le a Haas-sal, míg a legnagyobb rivális Gonosz (Alfa Romeo) az utolsó körökben feladni kényszerült a versenyt.

"Most végre jól sikerült az időmérőm így az 1. helyről tudtam elrajtolni. Szerencsére a rajtom is jó lett és sikerült megtartanom az 1. helyet. Lambo is nagyot rajtolt, mert végig mögöttem volt, amíg egy hiba folytán belémjött és kipördült. Nagyon sajnálom pedig biztos, ha kivárja a drs-t hogy aktiválják, akkor tuti, hogy megelőz. Ezt elnézve nagyon jó futam volt. Most igaz, hogy újra sikerült az 1. helyet átvennem a tabellán, de Gonosz nagyon közel van hozzám. Tehát a következő futamon mindent bele kell adnom, hiba nélkül."

A befutó további sorrendje hiába lett Vortex, Tunyo és Pori, az összegyűjtött büntetések miatt végül Pori érdemelte ki a második helyet, és Tunyo lett a harmadik.

"Az Osztrák nagydíj részemről amilyen rosszul indult, olyannyira jól sikerült." - nyilatkozta Pori - "Az időmérőn a Q2-ben sajna átsiklottam afelett, hogy eső lesz, nem mentem ki rögtön. Kettő perccel később,már esett és visszahűlt a pálya is, emiatt esélytelen volt számomra a Q3. Végül a 12-ik helyről rajtoltam, ennek okán sokat kellett előznöm, csatáznom a pozíciókért, viszont sikerült egészen a második helyig menetelnem. Természetesen ehhez kellett mások hibája is, de élveztem! Nagyobb kontakt, törés és büntetés nélkül ment le a futamom! Remélem a következő futam után is engem interjúvoltok! J "

A francia GP győztese Tunyo, Ausztriában is dobogóra állhatott.

A héten a sok gyakorlás után úgy tűnt, hogy nincs tempóm a pályán, így csak a pontszerzés volt a cél. A futam elején SC volt és médium gumit raktam fel. Minél tovább kint akartam tartani az autót. A 25. kör végén VSC (Virtuális Safety Car) volt, gyorsan a boxutcába mentem lágy gumikért és így gumi előnnyel Sanyi és Pori után eredtem. Meg is előztem őket, de Vortexet már nem tudtam. Vortex büntetései miatt örülhettem a dobogónak. Úgy érzem, hogy a mélypont után újra nyeregbe lehetek és hatalmas grat a csapattársamnak Jampynak is."

A szezon 2020.05.10-én, 18:10kor folytatódik Angliában (Silverstone). Tartsatok velünk! 


Szerkesztette: BL