Silly :)

2021.04.06

Vortex: "Gyakorlatilag nem tudunk semmit!"

Mit várhatunk a Silly Seasontől?

A Trust liga a P7 április másodikai adásában bejelentette, hogy elhalasztja a Season 4-et az új szoftver megjelenéséig és az addig tartó időszakban útjára indítja a Silly Season-t. Az alternatív bajnokságok különböző módon fogják felkavarni az állóvizet, amely eddig nem látott izgalmakat ígér.

A Forma 2-es bajnokság óriási változást hoz magával mind a pontrendszerével, a versenyhétvégék összetételével és persze leginkább a technikával, amellyel viszonylag kevés tapasztalata van a versenyzőknek, ám mégis a leginkább várt kiírás a Classic Car (CC), amelytől a jól megszokott erőviszonyok felborulását lehet várni. A mezőny egészen hamar megtelt, így már semmilyen akadály nem áll az első forduló útjában, habár a május másodikai szezonnyitó még messze, és még a Season 3-ra koncentrálnak a versenyzők.

A legnagyobb kérdés, hogy a csapatok által használt különböző autók között mekkora különbség van. Erről kérdeztük a bajnokság egyik megálmodóját, Vortexet.

"Nem lehet egyértelműen megállapítani a különbségeket, ugyanis rengeteg a változó tényező. Természetesen több, különböző információgyűjtés, vizsgálat és teszt folyt és ellenőrzésképpen még folyik is annak érdekében, hogy a lehető legbiztosabbak legyünk abban, hogy a rendszer jó. Ezek az autók nem egyformák, ami azt is jelenti, hogy különböző előnyeik és hátrányaik vannak, más-más vezetéstechnikai kihívásokat tartogat. Szóval nagyon nem mindegy, hogy melyik pályát vesszük alapul, vagy hogy ki vezeti az autót. Nem lehet pontosan megmondani, hogy egy adott csapat, ahol egyébként ugyancsak - pontosan megmondhatatlan - tizedmásodperc különbségek is akadnak a tagok képességei között, az általa papíron gyorsabb autó mennyivel is gyorsabb. Vannak adatok, amire támaszkodhatunk, egy olyan pályán, ahol egyaránt fontos a leszorítóerő és a végsebesség is, a legjobb autó (E) kb. 2 másodperccel gyorsabb a leglassabbnál (A). A kettő között a C és D autók papíron 6-7 tized hátrányban vannak az E-től, egymáshoz nagyon közel, míg a B csapat versenyzőinek 1,2 másodpercet kell találniuk a legjobb autóban ülőkhöz képest. De ezek az számok könnyen változnak tizedeket a pályától, a pilóta képességeitől, aktuális formájától, vagy a beállításoktól függően, sőt, egy csapat eredményességébe jócskán beleszólhat a csapat versenyzői összetétele is, így lehetetlen megmondani pontosan melyik csapat mekkora előnyt vagy hátrányt élvez a másikkal szemben. A fenti tényezők hétről- hétre, versenyről versenyre, körről-körre változtatják majd meg a különbségeket, szóval gyakorlatilag nem tudunk semmit. Véleményem szerint ez egy komoly izgalmi faktor, és nagyon remélem, hogy a sok változót tartalmazó képlet nem eredményez majd egy kiugróan gyors vagy lassú csapatot, de természetesen erre is fel vagyunk készülve. Egy biztos, tökéletesen beleillik egy bolondos szezonba, nagyon kíváncsian várom, hogy a csapatok közös erővel mit tudnak összerakni a sikerük érdekében." - magyarázta a versenybíró.

Különböző csapatok már megkezdték a felkészülést, mások majd az off seasonban veszik elő a témát, de az biztos, hogy mindegyik csapat választ maguk közül egy csapatvezetőt továbbá egy csapatnevet, amelyről pontosabb információt a Péntek7 eheti adásában tudhattok majd meg. Ugyanitt ki fog derülni néhány fontos és eddig nem ismert információ is, tehát ismét érdemes lesz követni a P7 Paddock Magazint.

Addig is tartsatok velünk a Season 3 hétvégén zajló utolsó előtti futamán, amelynek Silverstone ad majd otthont.

Lambo press