Mr. BLACK

2021.03.01

Fekete Laci: "Abban reménykedem, hogy sikerül annyit fejlődni, hogy Porit megszorongassam az időmérőn!"

Emlékeztek Barátaim mikor Laci becsatlakozott a ligába a Season2 közepén? Éppen Kanadában jártunk. Rengeteg kihagyás volt az életében a virtuális versenyzés terén. Döcögve indult el a rögös és nehéz úton. Úton útfélen kontaktba keveredtünk vele. De azóta eltelt jó pár hónap, Laci maga a szorgalom a ligában, szinte már szinonimájaként is lehet jellemezni. Ennek köszönhetően felvette a ritmust és oda-oda ér az időmérőn és a futamokon is. Franciaországban megcsillogtatta tudását egy remek körrel és remek csatában tartotta a pozícióját Szecskamesterrel szemben.

Óriási ugrást mutattál be a hétvégi futamon.

Minek köszönhető ez az eredményben is jól látható fejlődés? 7 tizedre voltál az Assist ligás első soros rajttól.

Hát... nem is tudom, hogy merjem-e "óriási" ugrásnak nevezni, azt az időt. Még sohasem mentem a Francia aszfaltcsíkon, de egyből beleszerettem. Azt gondolom, hogy mivel jól éreztem magamat a pályán, így az a kb. 5 nap, amit edzéssel töltöttem, elegendő volt ahhoz, hogy összerakjak egy jó kört. Persze én is érzek magamban fejlődést, már a Hungaroringen úgy éreztem, mintha egy fokkal könnyedebben venném a kanyarokat. Én nem érzek hirtelen nagy ugrást, inkább napról napra, egy-egy kicsi lépést érzek előre. Egyre jobban érzem magamat az autóban, egyre jobban merem használni a pályákat, és ez lassan a köridőkben, eredményességgel is párosul.

Mi vagy ki a legnagyobb motivációd?

Ez most közhelynek fog tűnni, de a legnagyobb motivációm, hogy az Elite ligában minél hamarabb, minél több ponttal segíthessem a csapatot, hogy előrébb végezzünk a konstruktőri pontversenyben.

Kit szeretnél legyőzni jelenleg a ligában?

Mindenkit! :D Viccet félretéve, nincs kimondott versenyzőtársam, akit szeretnék legyőzni, viszont megmondom őszintén, hogy Szecsivel szeretném tartani a lépést, mert ő most kapcsolt ki minden assistot, váltott kontrollerről kormányra, és mégis úgy robbant be kb. 2 hete az edzésekre, illetve a futamokra, olyan időeredményekkel, ami nagyon figyelemreméltó, és ez engem is motivál, hogy próbáljam vele tartani a lépést.

Mit vársz magadtól Oroszországban?

Egy edzésen vagyok túl, egyébként ezen a pályán sem mentem még soha. A Season 2 és a Season 3 közti szünetben mentünk rajta egy edzést F2-es autókkal, de az az egy este elég kevés volt, illetve azért van különbség a F1-es, és az F2-es versenyautók között is. Mindemellett nagyon tetszik a pálya vonalvezetése, szóval titkon reménykedem egy Q3.-as időről az időmérőn, a futamon pedig már bármi történhet. ;)

Mi a célod a szezon végére?

Ezen most biztosan sokan mosolyogni fognak, de ugye a szezonból van még 8 versenyhétvége, és mivel én indulok az Assist és az Elite bajnokságban is, az számomra 32 futam. Tizenhat 50 százalékos, és tizenhat 25 százalékos verseny. Szóval titkon abban reménykedem, hogy a szezon végére sikerül annyit fejlődni, hogy Porit egyszer-kétszer megszorongassam időmérőn, és hogy esetleg néhány versenyen pozíciókért csatázhassak vele az első 10 közepébe. Hogy miért pont Pori? Azt hiszem azért, mert nagyon szimpatikus, nagyon sportszerű pilótának ismertem meg az edzésekről, ugye ő bajnok volt, mégis nagyon közvetlen, szimpatikus, segítőkész embert ismertem meg a személyében. Nagyra tartom őt!

Köszönöm Lacinak, hogy a rendelkezésemre állt. Nagy célok, de Laci képes ezeket a célokat elérni. Nagyon jó pilóta és még jobb ember. Mindig készséggel nyújtja a segítséget a ligatársak felé.

Szívből kívánom neked, hogy minél előbb érd el céljaid. Ez mindig csak a versenyzőn múlik, senki sem ül le helyettünk gyakorolni és nem rója a köröket és gyűjti a kilométereket. Laci viszont nagyon szorgalmas. A sok-sok munka és izzadság csepp meghozza a gyümölcsét és az eredményt. Hajrá Laci!

Szeretnétek nyomon követni, hogy Laci miként is lépked előre a mezőnyben? Akkor tartsatok velünk minden szombaton 19:00-kor az Assist ligában, vasárnap pedig 18:00-kor az Elite ligában.

Szécsi Árpád